Mikor az egyik meleg barátomnak, Krisztiánnak elmeséltem, hogy milyen blogba kezdek, rögtön az volt az első kérdése, hogy Budapest Cerriee akarok-e lenni a Szex és New Yorkból. Bár nagyon szórakoztatónak találom a sorozatot és a filmeket is és már többször megnéztem az összes részt, de ha akarnék sem tudnék olyat produkálni, mint Cerrie. Hogy miért? Mert az egész Sex and City történet szürreális.
Először is a valóéletben Samantha és Sharlotte ki nem állhatnák egymást.
Másodszorra (és ami a legfontosabb) a világ nem úgy működik, ahogy ott prezentálva van... legalábbis Budapesten nem ! Nem csak azért, mert Cerrie heti 1 db cikkből tart fent egy albérletet, reggelizik mindennap étteremben és bulizik minden éjszaka "New York legmenőbb klubjában" (csak én vettem észre, hogy minden klub/étterem ahova ők járnak az legmenőbb Manhattanben? ) és vesz több száz... sőt ezer dolláros cipőket, hanem mert minden egyes nap új pasikkal ismerkednek meg. Az utcán sétálva, sorban állva a mozinál, koktél iszogatva egy lebukkant pubban (persze ott is van egy kő gazdag pasi).
Nem tudhatom, hogy az ilyen könnyű ismerkedés tényleg csak a filmekben létezik vagy New Yorkban ez valóban így működött 10-15 évvel ezelőtt. Egyet azonban tudok;
MOST, BUDAPESTEN EZ NEM IGY MEGY!!!
Lassan rá kell eszmélnem arra, hogy az ismerkedésre 4 lehetősége van egy nőnek:
- Leissza magát, hogy el tudja viselni azt a csávót, aki szintén leitta magát
- Szerencséje van és a barátai bemutatnak neki valakit
- Interneten ismerkedik
- Ő megy oda a sráchoz, akivel már órák óta szemezgetnek
...Mert a férfiak csak néznek. Legeltetik a szemüket, de az istenért nem szólítanak le. Igen, igen értem, félnek a visszautasítástól, de ez mindig is így volt?
Miért fél leszólítani egy nőt, a leghatározottabb pasi is? Illetve miért akarna egy IGAZI nő egy olyan pasit, aki a leszólítástól is óckodik?
Ha itt most bárki is azt várná, hogy a hatalmas talányt megfejtem, hát csalódást kell okoznom. Ha tudnám a választ, már rég a megoldáson töprengenék. Az azonban biztos, hogy a szempilla rebegtetés és a félmosoly már nem elég, ahhoz hogy egy pasiba bátorságot öntsünk a kezdeményezésre.
Bevallom őszintén, valamennyire megértem a férfiakat.
A minap a Deák közepén állva oda jött hozzám egy nagyon ittas, eléggé rosszul szituált hímegyed. Mondanom sem kell, hogy minimálisan sem volt szimpatikus. Két teljesen idegen leányzónak felült a kényelmetlen helyzetem és gyorsan oda jöttek hozzánk, majd a "közelgő" (fiktív) esküvőmről kezdtek el kérdezgetni, ezzel lerázva a kellemetlen srácot. Teljesen feldobott ez a női összetartás, kifejezetten tiszteltem a lányokat, gy együtt vártunk tovább.
Ez a csoda kép róluk azonban hamar elillant. Három aranyos srác jött oda hozzánk és a következő párbeszéd zajlott le;
Srác: - Sziasztok Lányok! Ne haragudjatok a zavarásért..
Az egyik csaj: - De! Haragszunk!
Annyira kellemetlen volt számomra ez a helyzet, hogy legszívesebben elkezdtem volta magyarázkodni a fiúknak, hogy nem ezekkel a lányokkal vagyok.
Bár minimálisan sem tetszettek, de úgy gondolom nagyon hízelgő, ha valaki leszólít JÓZANON az utcán. Önbizalom kell hozzá és bátorság. Én vagyok az egyetlen nő a világon, aki számára ez imponáló és jóleső?
Rájöttem, hogy a lányok nem azért jöttek oda hozzám, hogy "megmentsenek", hanem szeretik visszautasítani az erősebbik nemet.
Számomra ez nehezet érthető. Lehet minden ujjukra jut egy srác minden éjszaka? Esetleg van párjuk? Ha a válasz ezekre az "IGEN", miért kell ilyen lekezelően viselkedni?
Valahol megértettem a férfiakat; Ki akarná ennek kitenni magát folyamatosan? A nők, vagy lányok (?) változtak meg? A férfiak nyuszisága már csak okozat? Elkeserítő.
Megértettem, de részemről továbbra is elszomorító, amikor 2 órás készülődés után és reményekkel tele indolok neki a szombat éjszakának és a férfiak csak néznek. Ilyenkor a a vasárnapok szörnyűek, nem csak a másnap miatt, hanem a hihetetlenül mély csalódottság miatt is, hogy ismét a Tinderen kell vigasztalódnom....
