Szia!

Viktória vagyok. Az a (lassan) 28 éves nőszemély, aki legalább annyira élvezi a "szingliséget", mint amennyire utálja. 

Alapvetően egyedül szeretek lenni. Az elmúlt 8 évben, nettó 2 évet voltam kapcsolatban és ezt a 2 évet sem 1 pasi mellett töltöttem. Ennek biztos valami pszichológia oka van.  Talán, hogy az elektra-komplexus kimaradt kislány koromból és képtelen vagyok ragaszkodni. 

A kérdés azonban jogos, ha ennyire képtelen vagyok a kötődésre, mi ez a rinya? Pontokba szedtem, hogy mi lehet az oka annak, hogy az utóbbi időben kifejezetten magányos vagyok, ami soha nem volt rám jellemző;

• letiltott az ncroe 30 napra (filmeket akarok!!!!)
• a 30 fős társaságunkból én vagyok egyedül szingli (na ne!!)
• az előbbi okból kifolyólag rengeteg páros/romcsis programból kimaradok (önszántamból, ki kíváncsi erre?)
• bár manageri fizetésemből fizethetnék is egy albit, de egyedül nem akarok lakni... (na de idegeneknél sem bérelnék egy szobát)
• vannak napok, amikor nem akarok kimozdulni.... de unatkozom is (délutáni szex helyett unatkozom tovább)
• nem kérdezi meg senki, minden nap végén, hogy mi újság (néha a barátnőim...néha)

Szóval felmerül a kérdés;

Valóban magányos vagyok és jól érezném magam egy kapcsolatban vagy a körülmények dolgoznak a szingli boldogságom ellen?

Utána járok....